a_szegedi_dalmatak_bunyevacok_tortenete,_heka_laszlo
Szeged 18. századi történelmében jelentős szerepet töltött be a horvát (bunyevác, dalmata) néptörzs. Ezt Reizner János várostörténete (1899-1900) adalékaival érzékeltette, de nem tartotta fontosnak elvi tanulságát hangsúlyozni. Az új Szeged története (1985) pedig ezt a lényeges történelemformáló tényezőt figyelmen kívül hagyta. Szerzői összehangolatlan, homályos fogalmazásaikkal elmosták e népcsoport meghatározását.
Volt, aki - a korabeli téves szóhasználatot kritikátlanul átvéve - katolikus rácoknak, katolikus szerbeknek mondotta őket; mások, - történetietlen, mai formában - dalmátoknak; csak egy-két helyen találjuk a helyes dalmata kifejezést, s egyetlen helyen zárójelben a túlságosan általánosító, tömör magyarázatot: katolikus délszlávok. A népesség alakulásáról szóló fejezetben, ahol legtöbb joggal várnánk e népcsoport eredetéről, sorsának alakulásáról, a Város történetében betöltött szerepéről részletes tájékoztatást, szó sem esik róluk. Sőt a délszláv (szerb) megfogalmazásban rejlő azonosítás egyenesen megtévesztő, mert azt a látszatot kelti, mintha a szegedi délszlávok mind szerbek lettek volna. Egy másik ilyen zárójeles „magyarázat“ szintén elégtelen: bácskai katolikus szerbek (bunyevácok); önmagában is ellentmondás, mert a bunyevácok nem szerbek; másrészt katolikus délszlávok és szintén nem szerbek a sokacok~sokácok sem, akikről elvétve ugyancsak szó esik a kötetben.
A Szeged története ezzel a Város történetéből elsikkasztotta a bunyevácok jelentős gazdasági, társadalmi, művelődéstörténeti szerepét. Holott Tápay-Szabó László A szegedi négy nemzet címmel a Kalangyában 1932-ben megjelent tanulmányában már mint a szegedi história sajátosságára mutatott rá, hogy Szeged 18. századi történelmét magyarok, németek, szerbek és horvátok (bunyevácok, dalmaták) sajátos együttműködéssel és küzdelemmel együtt alakították.
Ez utóbbiaknak a letelepedését Szegeden, Szabadkán, Baján és környékükön a török alóli fölszabadulás után, 1687-ben engedélyezte az udvari haditanács. 1699-ben már fölbukkan a dalmata kifejezés. Fénykoruk Szegeden a 18. század közepére esik. 1730-tól a Dömötör-templomban csak dalmata nyelven prédikáltak. 1739-ben dalmata nyelvű iskolát nyitottak.
Szeged életében betöltött szerepüket legjobban jellemzi, hogy ők adták a Városnak és a magyarságnak Dugonics Andrást és Vedres Istvánt, továbbá számos egyházi, katonai és gazdasági kiválóságot: Antunovics Iván és Ivánkovics János püspököt; Bajalich Ádám, Siskovics József tábornokot; Petrich András ezredest, a Ludovika első parancsnokát; a nagybirtokos Grassalkovich Antalt s így tovább. Többen báróságot, grófságot, sőt hercegi rangot kaptak. Az alsóvárosi ferences rendház életében is fontos szerepet töltöttek be a bunyevácok: sok házfőnök került ki körükből. A híres kegyképet tartalmazó főoltárt is a dalmata Sarecz György adományozta. A szegediek híres radnai búcsújárásának is ők voltak a kezdeményezői.
Heka László érdeme, hogy alapos levéltári és szakirodalmi búvárkodással föltárta és fölmutatta a bunyevácok jelentőségét Szeged történelmében, és ezzel nemcsak pótolta az eddigi mulasztásokat, hanem számos meglepő új eredményt is hozott a várostörténeti kutatásba. Különösen értékes a dalmata családok és a város történetében jelentős szerepet játszó személyiségek lexikális fölsorakoztatása. Ezt bizonyára a további kutatások gyarapítani is fogják.
A bunyevácok, éppen mivel katolikusok voltak, könnyen összeházasodtak a magyarokkal. A dalmata iskola már 1770 körül megszűnt. A 18. század végére, a 19. század elejére fölszívódtak a magyarságba. „A 19. században pedig - írja Heka László - már minden dalmata név viselője magyarnak vallotta magát.“
Ám történelmi szerepüket nem szabad hallgatással eltagadni. Ezért fontos dokumentum ez a könyv.
Péter László
Szeged 18. századi történelmében jelentős szerepet töltött be a horvát (bunyevác, dalmata) néptörzs.|Ezt Reizner János várostörténeti adalékaival érzékeltette, de nem tartotta fontosnak elvi tanulságát hangsúlyozni.|Az új Szeged története pedig ezt a lényeges történelemformáló tényezőt figyelmen kívül hagyta.|Szerzői összehangolatlan, homályos fogalmazásaikkal elmosták e népcsoport meghatározását.|Volt, aki - a korabeli téves szóhasználatot kritikátlanul átvéve - katolikus rácoknak, katolikus szerbeknek mondotta őket;|mások, - történetietlen, mai formában - dalmátoknak; csak egy-két helyen találjuk a helyes dalmata kifejezést,|s egyetlen helyen zárójelben a túlságosan általánosító, tömör magyarázatot: katolikus délszlávok.|A népesség alakulásáról szóló fejezetben, ahol legtöbb joggal várnánk e népcsoport eredetéről, sorsának alakulásáról,|a Város történetében betöltött szerepéről részletes tájékoztatást, szó sem esik róluk.|Sőt a délszláv (szerb) megfogalmazásban rejlő azonosítás egyenesen megtévesztő, mert azt a látszatot kelti, mintha a szegedi délszlávok mind szerbek lettek volna.|Egy másik ilyen zárójeles magyarázat szintén elégtelen:|bácskai katolikus szerbek (bunyevácok); önmagában is ellentmondás, mert a bunyevácok nem szerbek;|másrészt katolikus délszlávok és szintén nem szerbek a sokacok - sokácok sem, akikről elvétve ugyancsak szó esik a kötetben.|A Szeged története ezzel a Város történetéből elsikkasztotta a bunyevácok jelentős gazdasági, társadalmi, művelődéstörténeti szerepét.|Holott Tápay-Szabó László A szegedi négy nemzet címmel a Kalangyában 1932-ben megjelent tanulmányában már mint a szegedi história sajátosságára mutatott rá,|hogy Szeged 18. századi történelmét magyarok, németek, szerbek és horvátok (bunyevácok, dalmaták) sajátos együttműködéssel és küzdelemmel együtt alakították.|Ez utóbbiak letelepedését Szegeden, Szabadkán, Baján és környékükön a török alóli fölszabadulás után, 1687-ben engedélyezte az udvari haditanács.|1699-ben már fölbukkan a dalmata kifejezés. |Fénykoruk Szegeden a 18. század közepére esik. |1730-tól a Dömötör-templomban csak dalmata nyelven prédikáltak.|1739-ben dalmata nyelvű iskolát nyitottak.|Szeged életében betöltött szerepüket legjobban jellemzi, hogy ők adták a Városnak és a magyarságnak Dugonics Andrást és Vedres Istvánt,|továbbá számos egyházi, katonai és gazdasági kiválóságot: Antunovics Iván és Ivánkovics János püspököt;|Bajalich Ádám, Siskovics József tábornokot;|Petrich András ezredest, a Ludovika első parancsnokát;|a nagybirtokos Grassalkovich Antalt s így tovább.|Többen báróságot, grófságot, sőt hercegi rangot kaptak.|Az alsóvárosi ferences rendház életében is fontos szerepet töltöttek be a bunyevácok: sok házfőnök került ki körükből.|A híres kegyképet tartalmazó főoltárt is a dalmata Sarecz György adományozta.|A szegediek híres radnai búcsújárásának is ők voltak a kezdeményezői.|Heka László érdeme, hogy alapos levéltári és szakirodalmi búvárkodással föltárta és fölmutatta a bunyevácok jelentőségét Szeged történelmében|és ezzel nemcsak pótolta az eddigi mulasztásokat, hanem számos meglepő, új eredményt is hozott a várostörténeti kutatásba.|Különösen értékes a dalmata családok és a város történetében jelentős szerepet játszó személyiségek lexikális fölsorakoztatása.|Ezt bizonyára a további kutatások gyarapítani is fogják.|A bunyevácok, éppen mivel katolikusok voltak, könnyen összeházasodtak a magyarokkal.|A dalmata iskola már 1770 körül megszűnt.|A 18. század végére, a 19. század elejére fölszívódtak a magyarságba.|A 19. században pedig - írja Heka László - már minden dalmata név viselője magyarnak vallotta magát.|Ám történelmi szerepüket nem szabad hallgatással eltagadni.|Ezért fontos dokumentum ez a könyv.|Péter László
