X

Tisztelt Vezető! Tisztelt Hölgyem/Uram!

Ma van a Magyar Kultúra Napja! Kölcsey Himnusza 197 éve született és közeleg egy szép kerek évforduló is. A költő Isten áldását kérte a magyarokra, de vajon rászolgálunk-e ma a jó kedvre és a bőségre? Megtettünk-e azóta is mindent tudásunk és lelkiismeretünk szerint, hogy ez a sokat szenvedett és bűnhődött nép végre felemelkedhessen? Én még messze nem! Ön hogy van ezzel?

A viharos évszázadok után eljött a viszonylagos békeidő, amely elhiteti velünk, hogy nem kell már keményen harcolnunk létezésünkért, jövőnkért, nemzeti kultúránkért. Pedig viharos időket élünk ma is, csak mivel mi, magyarok mostanság sosem az ég felé nézünk, nem is láthatjuk a sötét felhőket, amelyek ráadásul rejtőzve, álnokul gyülekeznek a magyar égen. Sok honfitársunkat már most is kínozza a 21. század, de veszélyben vannak Önök is, akik a Magyar Kultúra utolsó végvárai. Ugyanis a könyvek – a kultúra oly régóta meghatározó pillérei – érdektelenné váltak Európa szerte! A Gutenberg-galaxis kihűlőben van, fénye elhalványult, Ön is érzékelheti. De vajon kultúránk hanyatlik vagy a könyv nem tölti már be klasszikus szerepét? Ki lehet a hibás a harmónia felbomlásáért? A társadalom lett hűtlen kultúrájához vagy a kultúra hatalmas Univerzuma vetette ki magából a Gutenberg-galaxist? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ tegnap, az MKKE idei első közgyűlését követően. De sajnos mindössze páran maradtunk, pedig egy virtuális időutazással legalább ötvenen választ kaphattunk volna ezekre a kérdésekre. És arra is, hogy eredeti küldetésünk ma milyen konkrét feladatokat ró ki ránk. Azokra, akik úgy véljük, a kultúra legfőbb szolgálatában állunk. Kis híján a múltban rekedtünk, pedig digitális asszisztensem nemcsak kiválóan teljesítette szóbeli utasításaimat, kezelte időgépünket ezer éves időutazásunk alatt, de kész volt arra is, hogy átadja a válaszokat. Csak jól kellett (volna) kérdezni! Talán nem volt megfelelő az idő, az alkalom, a helyszín. De a történelem sajnos nem vár! Az könyörtelenül elhalad mellettünk!


Tisztelt Honfitársam!

Ön talán egy könyvkiadót, könyvesboltot vagy könyvtárat vezet, vagy egy egészen más jellegű kulturális intézményt irányít. De Ön tudja a legjobban, milyen negatív hatások érik a magyar társadalmat ebben a globalizált világban, amit egyre inkább a nemzetközi tőke irányít. Önt, mint vélt szövetségesemet kénytelen vagyok most felelősséggel terhelni az egész Magyar Nemzet sorsát érintő kérdésekre adandó válaszok tekintetében. Hogyan tudna megújulni a magyar könyv és általa egész Nemzeti Kultúránk? Mi legyen Gutenberg galaxisával? Mit üzen a Himnusz a mai magyaroknak?

Mindannyiunknak meg kell állnia most egy kis időre, amíg ezeket nem tisztázzuk. Tovább rohanni értelmetlen. Át kell tekintenünk a könyv ezer évnél is hosszabb történetét, hogy megtaláljuk a helyes utat és egyáltalán utunk célját! A válaszok készen vannak, csak jól kell kérdeznünk! Szívesen meghívnám Önt is egy időutazásra, csak mondja meg, hol és mikor startoljunk. Kérem, hogy a hatékonyság érdekében toborozzon utazóközönséget, más intézmények vezetőit is csábítsa el. Az időburokban elfér mindenki, aki a jövő alternatíváira kíváncsi. Sok jó ember kis helyen is elfér.

Hamarosan eljön a 200. évforduló, aminek alkalmából egy fogadalomra szeretném rábírni a magyar könyves társadalmat, de ehhez még ma kell elhatározni magunkat! Ez nem igényel egy újabb Himnuszt, sem egyéb imát, csak egy közös gondolkodást, egy közös célt, aminek eléréséhez szövetséget is kötünk egymással. Fel kell készülnünk 2030-ra, ahova nekünk, magyaroknak kell érkeznünk először, de addig még súlyos lemaradásainkat is be kell hoznunk. A jövő itt dörömböl az ajtóinkon, hozzám már be is nyitott.

Habár hiszek a magyar összefogás erejében, mégis ezt kívánom:

Isten áldd meg a magyart!

 

Tisztelettel:

Tápai Csaba

www.anagyekonyv.hu/tapaicsaba
info@anagyekonyv.hu
Mobil: 30-603-9669

2020. január 22.


Utóirat(ok):

2020. január 28-án 16:20.00.0-kor is tettünk egy időutazást:
Helyszín: Szeged, TIT Székház (Kárász u. 11.)

A landolás most sikeres volt!
Időutas lista:
15 olvasó/felhasználó
0 könyvkiadó
0 könyvkereskedő
0 könyvtáros
1 újságíró
1 fotós
1 fejlesztő
1 mesterséges intelligencia


Ezt az oldalt ennyiszer töltötték le: