X

-

-

Szalontai Imre

LÉGY

A fürdőszobában borotválkozott, amikor megpillantotta a legyet. A légy össze-vissza röpdösött és rászállt a fogmosó pohárra, samponos üvegre, WC-papírra. Szürcsölt egy keveset a pipere polc sarkán imbolygó vízcseppből, aztán továbbrepült.
Neurózisa volt már a legyektől. Ezen a nyáron a szokottnál is több volt belőlük, s amit különösen furcsállott, olyan helyekre is bejutottak, amelyek teljesen el voltak vágva a külvilágtól. Semmilyen magyarázatot nem talált erre.
Fogta az újságot (olvasásból hozta magával szórakozottan), és egyetlen jól irányzott ütéssel lecsapta a legyet. Ezután két ujja közé csípte, majd - oda sem figyelve igazán már a dologra - beleejtette a fürdőkád lefolyójába. Kevés vizet azért küldött még utána.
Valami mégsem stimmelhetett azzal az ütéssel. A bal arcát készült lehúzni éppen, amikor erre gondolt. Alig akart hinni a szemének. A légy kétségbeesetten igyekezett vissza a lefolyóból, amelynek nyílásán néhány perccel korábban odaveszett. Amikor meglátta, éppen átbukott a szerkezet sárgaréz peremén, hogy a kád alján másszon tovább. Ázottan, testéhez tapadó szárnyakkal, össze-összeakadó lábakkal, de rendületlenül haladt a hófehér zománcon.
Bénultan nézte az araszoló rovart. Eközben furcsa, sosem érzett érzés kúszott fel a mellkasáig és onnan is tovább. Nem tudta és nem is igazán akarta értelmezni ezt az érzést. Csak tudomásul vette a létezését és elhatározta, hogy átengedi magát neki, járjon bármilyen következménnyel is. Lassan, módszeresen érlelődtek meg benne a cselekvés irányai, de amikor eljutott egy kritikus küszöbig, semmilyen kétsége sem maradt. Egy sebész nyugalmával akasztotta le a hajszárítót.

Jobb tenyerébe helyezte a legyet, baljával pedig úgy irányította a közepes erősségűre kapcsolt gépet, hogy megfelelő szöget és távolságot érjen el. Óvatos volt. Tudta, hogy a helytelen beállítás elfújhatja vagy megégetheti az állatot. A művelet közben figyelmesen ellenőrizte a hatást, s igyekezett készen tartani magát egy szükség esetén elvégzendő korrekcióhoz. Erre azonban nem került sor.
A légy egy ideig mozdulatlanul hevert a nyitott tenyerében, s ez az akció kudarcával fenyegetett. Szorongását, amely ettől támadt benne, úgy hárította el, hogy arra gondolt, a mozdulatlanság oka csak ijedtség lehet.
Később a légy valóban mocorogni kezdett, meg-megtántorodva lépett kettőt, összedörzsölte a lábait, és - némileg bizonytalanul - felmászott a hüvelykujj csúcsára. Azon a helyen megült kicsit, majd összeszedte magát és visszasorolt a tenyér közepére. Onnan nem mozdult többé sehova. Láthatólag ott érezte legjobban magát. Repülni még végképp nem akart.
Óvatosan visszahelyezte a szögre a már kikapcsolt gépet, ugyanazzal a kezével kinyitotta a fürdőszoba ajtaját, s az ajtónyílásban fél oldalvást fordulva kifarolt a helyiségből. Átment a hallon, az étkezőn, végül kikötött a konyhában, amely a lakás egyetlen szúnyogháló nélküli helyisége volt. Vigyázva becsúszott a függöny és a fal közötti résbe, gondosan ügyelve arra, hogy maga előtt tartott jobb kezével ne érjen semmihez.
A nyitott konyhaablakban majdnem megvakította a kánikulai reggel verőfénye, ezért sokáig azt sem tudta, hogy kezén van-e még a légy. Később, ahogy újra látni kezdett, azonnal felfedezte tenyerében a gyámoltalan kis állatot. Nem értette, miért örül ennek, amikor kezdettől fogva szabadon akarta engedni őt. Nem értette azt sem, hogy a légy miért nem repült el vaksága ideje alatt.

Bárhogyan volt is, meg akarta oldani a helyzetet, s ennek a megoldásnak összhangban kellett állnia kezdeti érzéseivel. Mélyet szívott a levegőből, amely nyomokban még őrizte az éjszaka illatait.
Bal keze mutatóujjával gyengéden tolni kezdte a légy hátsó felét, miközben többi ujját úgy rendezte el, hogy meghatározott irányú mozgásra bírja az állatot. Azt gondolta el, hogy a légynek előbb a párkányt kelljen választania, ha már maradni akar, ahonnan azonban bármikor elrepülhet, amikor felismeri, hogy szabad. Óvatosan becsukni tervezte az ablakszárnyakat, majd visszavonulni, hogy kiiktassa a zavaró körülményeket.
A légy egy ideig hagyta magát, de a végső helyzetben páratlan és meglepően egyszeri kiutat talált. A tenyér külső élénél hirtelen átugrott a mutatóujj túloldalára, ezzel egy olyan zugba is, ahová a szomszédos ujjak nem érhettek el. Kicsit várt, majd visszaballagott eredeti helyére, hanyatt feküdt és összedörzsölte a lábait, s egy hűvös árokban nyugodtan megpihent.
Mindez két alkalommal is megismétlődött közöttük, s az eredmény is mindig ugyanaz lett. Az embernek határozottan úgy tűnt, hogy a légy a tenyeréből figyelmesen nézi őt.
A szívében ekkor furcsa melegség támadt, egészen hasonló ahhoz, amilyent a fürdőszobában érzett. Ettől a pillanattól tudta, hogy a légy nem akarja elhagyni őt, vagyis magatartása nem az imént szerzett sérülés eredménye (ahogy először gondolta), hanem belülről, önnön akaratából fakad. "Nem akar elhagyni engem - értette meg hirtelen -, a légy egyszerűen nem akar elhagyni engem", ez zakatolt benne újra és újra, s ő a felismerésre riadt, bár észszerűtlen örömmel reagált. Már nem tudott ellenállni az érzéseinek.

A melegség rohamosan terjedt szét benne, túlcsordult egész lényén, és heves sírásban szabadult fel belőle. Vad, csillapíthatatlan zokogás rázta a testét. Jónak és szeretettől gazdagnak érezte magát, olyan képességek birtokosának, amelyek létezéséről nem volt fogalma addig. És fájdalmak is törtek fel belőle, keserűségek a meg nem tett, illetve hiába megtett dolgokért, s hogy oly kevés ideje maradt azokat újból megtennie.
Hosszú ideig tartott, mire felszáradtak a könnyei, s újra látott. A légy addigra nem volt sehol. Egészen már abban sem volt biztos, hogy ott volt-e azelőtt egyáltalán. Sokáig állt szótlanul az ablakszárnyak között, azután nesztelenül, mintha álomban tenné, becsukta őket és kibújt a függöny mögül. Egy sarokban hagyott székre ült.
Azt a napot a munkahelyén egy másik ember töltötte el. Szívélyes volt, mint soha, kiegyensúlyozott és nyugodt. Munkatársai közül (akiket nem becsült többre reggeli kávéjánál, amelyet megivott) nem tette szóvá a dolgot senkinek sem. Később elgondolkodott ezen, s úgy találta, egyes furcsaságaink a véltnél sokszorta gyakrabban is megeshetnek velünk.
Tizenhárom évet élt még, s ezek az évek semmivel sem voltak jobbak - bár rosszabbak sem -, mint a korábbiak. Úgy halt meg, ahogy bármelyikünk: nyomorultan, esendőn, egyedül.
Az esetet soha senkinek nem mondta el.

Szalontai Imre 1954-ben született. Irodalmat és társadalomtudományokat tanult. Az Ezredvég című irodalmi, kritikai és társadalomtudományi folyóiratba törzsszerzőként publikált harminc éven át. Humanista gondolkodó, aki az anyagi és az emberi világ létezésének alapproblémáit kutatja. E novellája nemrég jelent meg angol nyelven is Amerikában (The fly, 2022). A légy nagyon komoly társadalomkritika. Megértéséhez ajánljuk a szerző Szegedi Közéleti Kávéházi estjét:


First Prev Next Last

A "légy-vízió" - videó az offline verzió oldalán...

Ezt az oldalt ennyiszer töltötték le: