Pál József






A neoklasszicizmus poétikája

















Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988

Az eredeti papíralapú kiadásért felelős az Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat főigazgatója

Az eredeti szerkesztésért felelős:
Giliczéné Szamák Ágnes

Műszaki szerkesztő: Nyárádi Tamásné

A borító- és kötésterv Bogdán Hajnal munkája

A borítón Antonio Canova: Fekvő Ámor és Psyché című alkotása látható (Párizs, Louvre)

Akadémiai Kiadó és Nyomda Vállalat
Felelős vezető: Hazai György

Szüleim emlékének

Tartalom

I. A neoklasszicizmus fogalmáról

II. A neoklasszikus poétika kialakulása: az imitáció-elv megújítása a XVIII. század első felében

Olasz szintézis-kísérletek a XVII-XVIII. század fordulóján (Bellori, Gravina)
"Szép természet" és "eszményi modell" a francia XVIII. század első felében (Batteux)
"Minden szép igaz": a neoklasszicizmus angol előfutárai

III. Az antik modernsége a XVIII. század második felében

Régészeti felfedezések
"Eszményi szépség", "nemes egyszerűség és csendes nagyság"

IV. Képzőművészet és irodalom

"Ut pictura/sculptura poesis"
A halál géniusza, Ámor és Psyché a neoklasszikus költészetben és szobrászatban
A "szép" és a "fenséges": viták Raffaello és Michelangelo vatikáni festményei körül

V. Neoklasszikus művek és elméletek

Ideális imitáció az építészetelméletekben (Temanza, Milizia)
Imitáció és invenció
Egyéni halál, egyetemes regeneráció
Az Árkádia-pör
Grácia és mítosz

VI. A kései neoklasszikus költészet

Források
Irodalom

I. A neoklasszicizmus fogalmáról

A neoklasszicizmus fogalmának azt a jelentését, amelyben mi használjuk, az olasz kritika vezette be. A terminusnak a magyar irodalomtudományban Szauder József szerzett polgárjogot¹. Ebben az értelemben a neoklasszicizmus a felvilágosodás eszmei-filozófiai rendszerének és a korszak klasszikus művészeti és irodalmi megnyilvánulási formáinak önálló egységet alkotó, utolsó fázisa. A neoklasszicizmus zárja le azt az Európában a reneszánsszal kezdődő folyamatot, amely az antikvitást tekintette modellnek és mércének. Az antik inspiráció különbözteti meg a neoklasszicizmust a nálánál valamivel korábban, illetve vele párhuzamosan jelentkező affektív-emocionális irányzatoktól. Ez utóbbiakat általában preromantika vagy Sturm und Drang néven szokták összefoglalni. A neoklasszicizmus és a preromantika az a két - néha egymást kiegészítő, de gyakrabban ellentétes - irányzat, amely a XVIII. század utolsó harmadának és a következő század elejének művészet- és irodalomtörténetét meghatározza.







________
¹ SzaUDER József: Az estve és Az álom. 1970. Különösen a klasszicizmus kérdései és A klasszicizmus a felvilágosodás magyar irodalmában c. tanulmány

Az olasz irodalomtudomány meglehetősen összetett és árnyalt neo­klasszicizmus-képe közel másfél évszázados kutatómunka eredménye, ezért magán hordozza a "romantikus", "pozitivista" és különböző XX. századi kritikai tendenciák sajátosságait is. Az olasz neoklasszicizmuskritika tulajdonképpen a romantikát bevezető programnyilatkozattal, Giovanni Berchet: Lettera semiseria...²-jával (Félig komoly levél..., 1816) kezdődik. Berchet a „modernek” nevében oppozícióba állítja a romantikus és a XVIII. századi klasszikus esztétikai elveket, természete­sen a romantikusok pártján állva. Véleménye a „régiekről” elmarasztaló: azzal vádolja a francia forradalom és a napóleoni idők klasszikusait, hogy eltérnek az ókori klasszicizmus igazi hagyományaitól, mert nem a valóságot utánozzák, hanem a „holtak költészetét”.
Néhány évvel később egy olasz irodalomtörténész, Camillo Ugoni³ enyhíteni próbálta a két csoport közötti ellentétet. A XVIII. század második felének olasz irodalmáról szóló könyvében (1820) az írók és költők ,,két családját" különbözteti meg: az egyik az antikot akarja követni, a másik igyekszik megszabadulni a klasszikus modelltől. Egy negyedszázad múltán Emiliani-Giudici (1844) mérte fel a settecento végének irodalmát, s megállapította róla, hogy a század első felének még erősen barokk, petrarkizáló, árkádiai klasszicizmusa után az olasz irodalom visszatért a dantei hagyományokhoz; a francia forradalom körüli időszak Itáliában is a szellemi haladás és a forradalom korszaka volt.⁴


________
² BFRcHET, Giovanni: Lettera semiseria di Crisostomo al suo figlioulo. In: Opere edite ed inedite. Bari 1912.
³ UGorrI, Camillo: Della letteratura italiana nella seconda metá del secolo XVIII. Brescia 1820.
⁴ EntILIANi-GIuDicz: Storia delle belle lettere in Italia. Firenze I844.

E gondolatot Olaszországban Luigi Settembrini (1866-72) fejlesztette tovább. A „külső forradalom” (rivoluzione esteriore, 1789­1815) „pogány” korszakának történelme és kultúrája az antik forma és a modern tartalom szintézise. A forradalom hősei antik jelmezben modern eszmékért harcoltak, a költők és művészek (Settembrini leggyakrabban Foscolót és Canovát emlegeti) új gondolatokat fejeztek ki az antik formán keresztül..⁵ Francesco de Sanctis Storia della Letteratura italiana⁶ (Az olasz irodalom története, 1870) című hatalmas műve az olasz civilizáció, a nemzeti tudat irodalmi szempontú feldolgozása. De Sanctis diptychon­koncepciója szerint az olasz irodalom két fő részből áll: a „régi irodalomból” és az „új irodalomból”, a határvonal az 1770-es, 80-as években húzódik. Az Arcadia irodalma még teljes egészében a régihez tartozik, az új Parinivel, Goldonival, Alfierivel kezdődik. Ez utóbbiak a kiváló olasz „tudományos” hagyományokat (Machiavelli, Galilei, Bruno, Vico) követik, másrészről pedig előlegezik a XIX. századi romantikus mozgalom irodalmát is. De Sanctis a „régiek” és a „modernek” polémiáján túlmenve törésmentes kontinuitást lát a XVIII. század végi pogány, felvilágosult „új klasszikus irodalom” (nuova letteratura classica) és a XIX. század első felének keresztény, patrióta „új romantikus irodalma” (nuova letteratura romantica) között, hiszen mindkettő ugyanannak a „modern szellemnek” (spirito moderno) a megnyilvá­nulása.







________
5 Settembrini Luigi: Lezioni. Napoli 1866-1872.
6 De Sanctis, Francesco: Storia della letteratura Italiana. Napoli 1870.

Pál József könyve a XVIII. század második felének és a XIX. század elejének irodalom- és művészetelméleteit tekinti át, modern, interdiszciplináris szemlélettel. A szerző figyelme kiterjed az olasz, a francia, az angol, a német és a magyar irodalomra, művészetre. A téma ilyen széles, egyetemes tárgyalását az alaposan átgondolt módszer teszi lehetővé: a poétika nála a művészi módon való cselekvés tudatos mozzanatainak kutatását jelenti, ezeket idézetekkel gazdagon illusztrálja. A tanulmány nemcsak elméleti kérdéseket tárgyal, hanem élvezetesen megírt műelemzések sorát adja, ezekkel igazolja tételeit.
A neoklasszicizmus terminus a magyar irodalomtudományban még nem nyert polgárjogot, holott a külföldi (főleg olasz, francia) irodalom- és művészetkutatás eredményei meggyőzően bizonyítják, hogy az 1780-as években jelentkező irányzat egyetemes jelenség, korában a legjelentősebb. A neoklasszicizmus a szerző szerint egyaránt merít a klasszikus tendenciák esztétikai objektivizmusából és a szépséget a művészi eszme szférájába átutaló, platonikus indíttatású angol és német teóriákból. A szintézist - kiegészítve az antik képzőművészet élményeivel - Goethe tanulmányai teremtik meg, nálunk Kazinczyéi. A szintézis kialakulását, majd a romantikába való átalakulását bizonyos poétikai fogalmak (invenció, grácia, mítosz) jelentésének megváltozása útján mutatja be a könyv.









ISBN 963 05 47112